Töröltem a blogot, 4 év mind a 40 posztját [a legutolsót kivéve], a többszáz kommenttel együtt. A szégyenérzet nem szűnik, hanem egyre erősödik. Puritán, "titokmentes" életmódomat viszont sikeresen tartom - még mielőtt sokan azt mondanák, hogy inkább dugjak egy jót, elmúlik, nem, nem múlik el, fokozódik. Túl sokszor próbáltam már... A lelkiismeretfurdalás napi szinten zavarja nyugalomra berendezkedett életemet, és az is sűrűn eszembe jut, hogy ez a blog még fertőzi a világhálót... nem, semmi nincs már így.
Rögtön a legelején elszúrtam a szexuális életemet, utána még megtapostam és rúgtam bele jópárat, tapasztalt szexblog-olvasókat is meglepve... magamra vessek. Ezt csak elfelejteni lehet, jóvá tenni legfeljebb az elhatározásokkal, hittel, vallással.
Bajban volt a lelkem és a testem, de már túlestem azon a sötét korszakon. Az ellenállás, ha olyan szituációba keveredek, magától értetődő, mindent megmagyaráz. És már szituáció sincs, mert nem járok bulizni, nem iszom alkoholt, más helyzetben meg tiszta fejjel meg tudom magamat védeni.
Úgy kell élnem az életem, hogy képes legyek elfogadni magam. Nem akarok ágyast, szeretőt, élettársat. Partnert. Nincs rá szükségem, nyűg, fölösleg. De gyerekeim apja még bekopoghat, ha eléggé elszánt, hogy... akar gyereket, nem vár a családdal 40-45 éves koromig, nem hagy ott addig egy 20 évesért, és aki nem szégyell elvenni. Már nem áll távol tőlem a hitélet, segít a tisztulásban, és én most nem vágyom jobban másra, minthogy... de az már nem ebbe a blogba tartozik.
Igen, visszatértem a kezdetekhez [ha valamely olvasóm még emlékszik az első bejegyzésre]. Egy vallásos férfival még sikerülhet... talán. Utolsó pillanatok.